tökéletes szoftverhiba.
Ma nektek...
Ne mondd, hogy minden okkal történik.
Nincs az a magasztos cél, ami megmagyarázná,
miért kell egy 450 grammos testnek gépeken lógva
küzdenie a levegőért, miközben én az üvegfal
túloldalán halok meg percenként.
Ne mondd, hogy erős vagyok, mert nem
választottam ezt az erőt – rám kényszerítették a
pittyegő monitorok és a steril folyosók.
Ne sajnálj, ne próbálj „megjavítani”, és főleg ne
akarj tanácsot adni a pokol közepén, ha nem te
számoltad a szaturáció-eséseket az éjszaka
közepén.
Ha nem voltál ott, ne tégy úgy, mintha értenéd.
Csak maradj csendben, és hagyd, hogy ma ne
kelljen hősnek lennem.
De neked, aki most is a padlón ülsz és a legfrissebb
leletet szorongatod a kezedben… látom a rettegést
a szemedben, amit minden reggel kisminkelsz a
tükör előtt.
Tudnod kell: jogod van gyűlölni ezt az egészet.
Jogod van dühösnek lenni az Istenre, a szerencsére,
a világra.
Nem vagy rossz Anya, mert néha menekülnél a
kórházi szag elől.
Hős vagy, igen, de a hősöknek
is kijár a
„ma nem bírom tovább”
szabadsága.
Én itt vagyok veled a sötétben,
fogom a kezed,
és kimondom helyetted is:
ez bizony rohadt nehéz,
és van jogunk
Ma megroppanni egy kicsit.
A műfajok mindenhol eltérőek, de én le akarom bontani azt a falat, ami az írói kép és a hús-vér emberi nyomorúság között áll.
Én azt az utat keresem ahol a közös metszéspont a radikális őszinteség.
A sebezhetőség, mint fegyver?
A legmélyebb testi és lelki kiszolgáltatottság?
Betegség, magány, testkép közszemlére való tétele? Lehetne, de nem túlélőként írok fentről, hanem a gödör mélyéről sárosan, mert azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy ott milyen.
Betegség, magány, testkép közszemlére való tétele? Lehetne, de nem túlélőként írok fentről, hanem a gödör mélyéről sárosan, mert azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy ott milyen.
Te, mint olvasó talán nem a tökéletességet keresed, hanem visszaigazolást, hogy igen, másnak is ennyire fáj, nehéz és basszus nagyon kaotikus is egyben.
Én kimondom azt, amit más csak gondolni mer.
A kórházi szagot, a hideg padlót, vagy ahogyan csendben zokogtam éjszaka egy széken egy vékony pléd alatt úgy, hogy közben annyira fáztam, remegtem, mintha én lettem volna a bent fekvő beteg.
A kórházi szagot, a hideg padlót, vagy ahogyan csendben zokogtam éjszaka egy széken egy vékony pléd alatt úgy, hogy közben annyira fáztam, remegtem, mintha én lettem volna a bent fekvő beteg.
Tabut döntök!
A tökéletes anyaság és a hálás koraszülött-szülő képét rombolom le azzal, hogy kimondom: ez sokszor pokoli, és igen, néha nincs bennem hála.
A tökéletes anyaság és a hálás koraszülött-szülő képét rombolom le azzal, hogy kimondom: ez sokszor pokoli, és igen, néha nincs bennem hála.
Az én utam a Dokumentarista Érzelem, és baromira nem akarok mindenkinek tetszeni!
Aki ennyire nyersen ír, azt vagy imádják, vagy elfordulnak tőle,
de senki sem marad közömbös…
Copyright © 2026 Elena B. Nolan. Minden jog fenntartva.
Feliratkozás
Belépés
0 hozzászólás
Legrégebbi